Ezen az oldalon a nagyobb magyarországi önkormányzatok lakásaival kapcsolatos adatokat gyűjtöttük össze. Legfontosabb célunk, hogy az adatokhoz minél többen hozzáférjenek, és ezáltal minél nagyobb beleszólásunk lehessen egyszerű állampolgárként is a helyi lakásügyekbe.
A honlap egyik része egy rövid, adatvizualizációkra épülő elemzés, a másik része pedig egy interaktív böngésző, ahol mélyebbre áshatunk egy-egy település lakásügyeiben. Az adatok böngészése előtt mindenképp olvasd el a módszertani leírást!
Mindenkit arra bátorítunk, hogy ha helyi szinten kedvezőtlen folyamatokat lát, akkor kérdezzen rá a helyi képviselőknél és képviselőjelölteknél, hogy mit terveznek ezek megváltoztatására. Azt reméljük, hogy az oldal hasznos információforrást jelent állampolgároknak, helyi újságíróknak és az adott önkormányzatoknál dolgozó, lakásüggyel foglalkozó munkatársaknak is.
Az adatok forrása a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által az egyes önkormányzatok adatszolgáltatása alapján összeállított, önkormányzati lakásgazdálkodásról szóló adatbázis. Ezt az adatbázist a K-Monitor és a Periféria Központ munkatársai elemezték és vizualizálták. Jelenleg a 2016 és 2022 közötti adatok állnak rendelkezésünkre, a budapesti kerületekre és a Fővárosi Önkormányzatra, valamint a megyei jogú városokra vonatkozóan.
Az elemzés legfőbb eredményei
- Tovább csökkent az önkormányzati bérlakások száma, a vizsgált településeken 6.500 lakással lett kevesebb 2016-2022 között.
- A vizsgált önkormányzatok több mint 71,5 milliárd forintot vontak ki a bérlakásszektorból 2016-2022 között. Vagyis ennyivel több bevétel származik a bérlakásszektorból ezeken a településeken, mint amennyit költenek a bővítésére, fenntartására.
- Az önkormányzatok rendkívül keveset költenek a lakásállomány felújítására és karbantartására: lakásonként átlagosan csak havi 10-20 ezer forintot.
- Továbbra is nehéz hozzájutni egy önkormányzati bérlakáshoz: 2016 és 2022 között a vizsgált önkormányzatok összesen évente átlagosan csak 5.500 lakást utaltak ki új bérlőknek.
- A lakáskiutalásoknak alig több mint 20%-a történt átlátható és számonkérhető pályázatokon keresztül; a kiutalások nagyjából fele “egyéb” jogcímen történik.
- Bár 2016 és 2022 között csökkent a kilakoltatások száma és aránya is, a teljes időszakban összesen 2.880 befejezett kilakoltatás történt az önkormányzati bérlakásszektorban.
A jelen oldal tartalma a Központi Statisztikai Hivatal (www.ksh.hu) “Jelentés az önkormányzatok lakásgazdálkodási tevékenységéről” egyedi kérésre összeállított táblázatos adatállomány felhasználásával készült. Az onkormanyzatilakasok.periferiakozpont.hu internetes oldalon szereplő számítások és az azokból levont következtetések kizárólag a K-Monitor Közhasznú Egyesület és a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont, mint szerzők szellemi termékei.
Az elemzés módszertana itt olvasható.